Teljesen egyedül sikerült lefogynom és neked is segítek megszabadulni a túlsúlytól

Sziasztok! Sajnálom, hogy mostanában nem adtam magamról hírt, egész egyszerűen nem volt rá időm, hogy minden kérdésre válaszoljak. Viszont, ha jobban meggondolom, mindegyik ugyanarról szól: hogyan fogyjunk le egyszer és mindenkorra. És persze anélkül, hogy az káros lenne az egészségünkre! Így hát elhatároztam, hogy mindent egybegyűjtök ebben a posztban, és elmesélem, hogyan adtam le azt az utálatos 26 kilót.

Ez a két fénykép pontosan egy hónap különbséggel készült – meggyőző, nemde?

Soha nem voltam vékony, de nemrégiben teljesen elvesztettem a kontrollt a testem felett és lógó hájú ránchalmaz lett belőlem: a tokám a mellemre lógott, akár egy pulykakakasnak, körben óriási úszógumim nőtt, és mindenhol narancsbőröm lett – a hasamon, a lábamon, de még a karomon is. Amikor erre rájöttem, mérgemben az összes ujjatlan pólómat széttéptem.
Sokáig csak sírtam a tükör előtt, mire végre képes voltam összeszedni magam. Összeszedni azt a hájas valakit, aki voltam. Mindent egyszerre próbáltam ki, akárcsak a többi hozzám hasonló lökött liba. Diétázni és sportolni kezdtem. Hajnalban keltem, megettem egy nyers tojást (soha ne csináljátok!), aztán kicaplattam, miközben alig bírtam magam után vonszolni a dagadt lábaimat. Teljesen kizártam az étrendemből az olajban sült ételeket, beiratkoztam egy edzőterembe, fogyasztóteákat vettem és telepakoltam a hűtőmet joghurttal. Egy szóval mindent bevetettem, amit csak lehetett. Szerintetek sikerrel jártam?

Épp ellenkezőleg! Még jobban meghíztam, és plusz 5 kiló jött fel rám a semmiből, miközben heteken át nyomtam azt a nyomorult sportolást. Összesen 89 kilós voltam! Miközben a magasságom meg épp hogy csak 160 cm felett volt. Később az orvosok elmagyarázták, hogy a testem stresszhelyzetbe került, és mivel megrémült, elkezdte intenzíven felhalmozni a "készleteket". A szervezetem azt hitte, megpróbálom elpusztítani. Ami azt illeti legszívesebben azt tettem volna! Elfelejtettem, milyen a kenyér íze, lemondtam a húsról, és már arra sem emlékeztem, milyen érzés, amikor elolvad a jégkrém a számban. Kizárólag almát ettem és vizet ittam, de egyáltalán nem használt.

De hogy rövidre fogjam, jó néhány hónapon keresztül próbálgattam többféle fogyási módszert, míg végül feladtam és leráztam magamról ezt a butaságot.

Most, hogy beszélek róla, szégyellem magam, de egy nap még az is megfordult a fejemben, hogy dagadt vénlányként fogok meghalni, akinek a 7 cicáján kívül senkije sincsen. Célba vettem a McDonald's-t, megvettem egy csomó menüt, aztán egy fél óra alatt mindet magamba tömtem. Utána kirohantam a vécére és hánytam, majd a padlóra roskadva bőgtem. Szóval rosszabb már nem is lehetett volna.

Aztán csoda történt. Nem, nem a McDonald's mosdójában, hanem egy pár héttel később, de akkor is csoda volt. A YouTube-on megláttam egy olasz lány blogját, aki elmesélte, hogyan álmodozott arról, hogy megszabaduljon a családi átoktól – a dagadt fenekétől. A Keto - Matcha Blue segített neki ebben.
Én is rögtön megrendeltem hát magamnak, amikor még csak a felénél járt a videó! Aztán rengeteget utána gugliztam, és kiderült, hogy a sok hollywoodi sztár is ezzel fogyott le. Persze nem hittem a csodás átalakulásban, mivel már minden létező diétát és módszert kipróbáltam, és soha egyik sem segített, ezért persze abban is kételkedtem, hogy a Keto - Matcha Blue segíthet majd.
Hát, nem kellett volna!

A csomagot alig egy hét alatt, hamar kiszállították. Ezalatt tonnányi véleményt és információt elolvastam a Keto - Matcha Blue és megbizonyosodtam felőle, hogy jól döntöttem. Követtem az utasításokat, naponta kétszer – reggel és este – bevettem a csodaszeremet

Most pedig kérlek benneteket, jól figyeljetek! Jobb lesz, ha leültök!

Két hét alatt 13 kilót fogytam! Ez azt jelenti, hogy naponta majdnem egy kilót leadtam. El tudjátok képzelni?

Nők milliói szabadultak már meg a felesleges kilóktól szerte Európában és Amerikában a Keto - Matcha Blue segítségével. Egy kutatás szerint a felhasználók 97,7%-a ért el vele lenyűgöző eredményt: 23 nap alatt mindegyikük 12-17 kg-t tudott leadni!

Az összetevők egyedi kombinációjának köszönhetően a fogyás folyamata könnyedén és valóban megtörténik, az eredmények pedig meggyőzőek!

A fenekem körülbelül 10 cm-el keskenyebb lett, a hasam pedig egész egyszerűen eltűnt. Alig akartam hinni a szememnek. A bőröm és a hajam, meg mindenem fényessé, egészségessé vált, a hátamon és a mellemen lévő pattanások, pedig már rögtön az elején mind eltűntek.
Elkezdtem hinni benne, hogy tényleg képes leszek kövér nőből igazi hercegnővé átalakulni. A mérleg és a tükör nem hazudik!
És figyeljetek csak! Közben egyáltalán nem diétáztam, a teljes súlycsökkenésem sikerét neked köszönhetem: Keto - Matcha Blue.

A harmadik hét is eredményesnek bizonyult: még 6 kg ugrott le.
Az egészben az volt a legmeglepőbb, hogy semmit sem kellett ezért tennem – Egyszerűen csak az utasításokat követve ittam a Keto - Matcha Blue és ügyeltem rá, hogy egyetlen alkalmat se hagyjak ki. Még a leglustábbak is képesek erre.

Alig 3 hét alatt 13 kilót fogytam mindenféle erőfeszítés, diétázás vagy utálatos edzés nélkül. Egyszer, s mindenkorra sikerült megszabadulnom a petyhüdt hasamtól, a zsírpárnáktól a karomon és a visszataszító tokámtól. Még most is szinte kicsordul a könnyem, ahogy írok erről.

Miután végigcsináltam egy teljes kúrát – ami 1 hónap – 26 kilót adtam le. Senki sem tudja mi mindenre képes a csodálatos szervezetünk, ha épp jókor megfelelő segítséget kap. Már nem vagyok 20 éves, amikor még könnyedén jönnek-mennek a kilók.

Még mindig több ezren vannak azok, akik nem hiszik el, hogy most így nézek ki:

Apropó, a Keto - Matcha Blue 2012-ben a Nemzeti Tudományos Akadémia is letesztelte. Az eredmény olyan eget verő volt, hogy soha nem merték közzétenni.

Hogy miért nem? Mert a gyógyszergyártó cégek, az orvosok, az élelmezési szakértők és a magánklinikák számára egy VALÓBAN MŰKÖDŐ termék nem termel elég hasznot! Egy olyan termék, ami ráadásul amúgy még rendkívül olcsó is...

Most mesélek majd a barátaimnak és a kollégáimnak is a Keto - Matcha Blue, mert úgy érzem, mindenkinek tudnia kellene róla. Jó dolog karcsúnak és energikusnak lenni és azt akarom, hogy mindenki megtudja körülöttem, milyen boldogságot hoz el ez az ember életébe. Kizárólag a termék hivatalos weboldalán rendeljétek meg!
Ne éheztessétek magatokat, ne haljatok meg az edzőteremben, legyetek okosabbak ennél most, hogy már tudjátok, mit akartok!

Még mindig vékony testről álmodtok? Itt az ideje tenni valamit érte! Szabaduljatok meg rögtön attól a fránya zsírtól!

Az alábbiakban megválaszolok néhányat a legnépszerűbb kérdések közül:

Maradnak striák ez után a gyors fogyás után?
Nem, a Keto - Matcha Blue használata után nem maradnak striák! Bár jelentős fogyás megy végbe, az mégis fokozatosan történik, így a bőrnek marad rá elég ideje, hogy alkalmazkodjon a változásokhoz, és megőrizze a feszességét.

Mi történik a bőrrel? Megfeszül?
Nem! Egyszerűen csak újra felveszi a normál alakját. A Keto - Matcha Blue serkenti a kollagén termelődését, amitől egyszerre lesz rugalmas és feszes a bőrünk. Nem marad stria, ránc vagy narancsbőr, bízzatok bennem!

Milyen diétát tanácsos követnem?
Én ellenzek mindenféle diétát, a testünk nem arra való, hogy gyötörjük.

Tényleg igaz, hogy este 6 után már nem szabadna ennünk?
Ez csak egy mítosz! Akkor egyél, amikor éhes vagy, ne hallgass ezekre a bohócokra! Néhány óránként keveset – akkor minden rendben lesz.

Örömmel közlöm veletek a jó hírt! Felvettem a kapcsolatot a Keto - Matcha Blue magyarországi képviseletével és 50%-os kedvezményt kínálnak annak az első 100 látogatónak, akik a blogomat olvasva elsőként rendelik meg a terméket!

MEGRENDELÉS MOST Keto - Matcha Blue 50%-OS KEDVEZMÉNNYEL >
Hozzászólások
14.04.2024 - 16:08 Rakamazi Eszter
Kedves Tatiana, nagyon hálás vagyok a tanácsodért! Sokat olvastam a Keto - Matcha Blue, de féltem és nem hittem benne. Csak azután rendeltem meg, hogy elolvastam a posztodat, és már 3 hét telt el azóta, hogy végigcsináltam a teljes fogyókúrát. 39 kilót adtam le! Most 46 kg-s vagyok és stimmel, az ígéret, mert ez a súly stabilan megmarad. Már nem aggódom az alakomért és a jövőmért. KÖSZÖNÖM!
14.04.2024 - 05:22 Tánczos Valéria
Kislány korom óta arról álmodoztam, hogy megszabadulhatok majd a túlsúlyomtól. Három hónappal ezelőtt hallottam a Keto - Matcha Blue, és bár bizonytalan voltam, anyukám támogatta a döntésemet. Azt mondta, mindig ki kell próbálnom az új lehetőségeket, aztán magamnak kell arról döntenem, melyik a legjobb nekem.
13.04.2024 - 21:08 Fabó Rózsa
Annyira boldog vagyok, hogy megtaláltam a posztodat! Biztosan kipróbálom majd a Keto - Matcha Blue.
13.04.2024 - 15:32 Csető Zsanett
Szia Tatiana! Kipróbáltam a Keto - Matcha Blue és elárulhatom neked, hogy megmentette a családomat és a házasságomat) A férjem végre megint úgy néz rám, mint egy nőre, amitúl én is magabiztosabb lettem. Az életem sokkal könnyebbé vált, köszönöm!))
13.04.2024 - 12:41 tegnap Vadon Alíz
Kedves Tatiana, a blogod csodás, és minden amit tanácsoltál tényleg működik. Én is több tucat diétát meg edzési programot kipróbáltam már, de az eredmények közel sem olyanok voltak, amit elvártam. 85 kilós vagyok úgy, hogy 163 cm a magasságom. Megrendeltem a Keto - Matcha Blue rögtön azután, hogy végigolvastam a posztodat. Remélem segít majd lefogynom 35 kilót. Ígérem, megírom majd az eredményeimet.
12.04.2024 - 12:41 tegnap Tatiana Rybakova
Szia Alíz! Nemcsak én fogytam le egyedül a Keto - Matcha Blue segítségével, hanem a barátnőim közül is páran, úgyhogy neked is biztosan sikerülni fog. Mindenképpen írd majd meg az eredményeidet, mert fontos számomra, hogy mások véleményét is megtudjam. Őszintén remélem, hogy sikerülni fog, sok szerencsét!
12.04.2024 - 15:39 Szilágyi Beatrix
Tegnap kaptam meg a csomagot. Nagyon izgatott vagyok, és alig várom, hogy lássam az első eredményt.
12.04.2024 - 21:42 Héjas Georgina
Kedves Tatiana! Nagyon szépen köszönöm! Hihetetlenül gyorsan sikerült megszabadulnom a túlsúlytól, de ami ennél is fontosabb: nem kellett megerőltetnem magam érte. Igazi mennyei ajándék. Köszi, hogy mindezt elmesélted nekünk!
11.04.2024 - 06:55 Garancsi Léna
Mindig is sejtettem, hogy a modern technika nem hibázik, és hamarosan megtalálják a kövérség ellenszerét)) Holnap randizom a barátommal egy étteremben, sok-sok év után először. Egész idáig én magam voltam olyan, akár egy étterem - rengeteg zsírral és olyan szagot árasztva, mint az olajban sült hús. A Keto - Matcha Blue köszönhetően egy hónap alatt 23 kilót sikerült leadnom! Köszi, Fruzsi!
11.04.2024 - 19:27 Zahorák Gerda
Wow! Tatiana, ilyen lenyűgöző eredmény csupán egyetlen hónap alatt? Azt hiszem, én is megrendelem! Tegnap ráálltam a mérlegre - hát, ne tudd meg! ((
11.04.2024 - 11:22 Jánossy Krisztina
Kipróbáltam a Keto - Matcha Blue és 6 hét alatt 34,5 kg-t sikerült leadnom!!! Soha nem hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet! Egyszerűen eszméletlen! Tatiana, kérlek, fogadd őszinte gratulációmat!
10.04.2024 - 06:49 Háros Ilona
Gratula, Krisztina! Nagyon jó az eredményed, minden kétségem elszállt, amikor megláttam a fotóidat!
10.04.2024 - 05:53 Kérész Júlia
Végre megrendeltem a Keto - Matcha Blue. Köszi, Fruzsi! Ahogy megígértem, megosztom veletek az eredményeimet! Egy hónap alatt mínusz 32 kiló! Győzelem!
09.04.2024 - 08:42 tegnap Anikó
Hűűűha, ez már döfi! Az egyik barátnőmnek sikerült a Keto - Matcha Blue segítségével mínusz 19 kg-t leadnia 1,5 hónap alatt. A saját anyja sem ismert rá!
09.04.2024 - 15:21 Iszák Mária
Köszönöm, jó tudni, hogy támogatnak. Új testsúly - új élet, ez most már tény. Eddig 5 kg-tól szabadultam meg, de a súlyom tovább csökken - nagyon boldog vagyok.
09.04.2024 - 01:59 Nagy Zsófia
Három barátnőm is a Keto - Matcha Blue segítségével fogyott le, és senki sem ismerte meg utána őket, mert olyan kövérek és gömbölydedek voltak, de mostanra már hosszúlábú szépségekké váltak. Magamnak is rendeltem belőle - nem akarok én lenni a legkevésbé vonzó a bandában.
08.04.2024 - 16:41 Hedvig
Tatiana, ahogy kérted, írok az eredményeimről. Mínusz 12 kg már az első hónapban!!! Annyira örülök, hogy el sem tudod képzelni!
08.04.2024 - 00:51 tegnap Tatiana Rybakova
Szia Hedvig, nagyon örülök neked, de ahogy vissza tudok emlékezni, 30 kilótól akartál megszabadulni - szóval, még hosszú út áll előtted! Sok szerencsét, és emlékezz rá, bármikor szívesen segítek neked!
08.04.2024 - 09:01 2021/06/10 - 23:04 Júlia
Szia Fruzsi! Olvastam a történetedet és elhatároztam, hogy én is megrendelem a Keto - Matcha Blue. Nemrégiben úgy volt, hogy találkozni fogok a gimis osztálytársaimmal, akiket már régóta nem láttam, és szégyen lett volna, ha így látnak, mert már 20 éve nem futottunk össze, és túlságosan szégyelltem magam ahhoz, hogy így jelenjek meg az emberek előtt. A magasságom 160, a súlyom pedig 91. Nem találtam megfelelő méretű ruhát áruló üzletet, és ennyi erővel akár egy lepedőbe is bebugyolálhattam volna magam... Sikerült 44-es méretre lefogynom a Keto - Matcha Blue segítségével! Szóval, amikor végül elmentem az osztálytalálkozóra, én voltam a parti királynője)) Két hónap alatt több mint 30 kg mínusz. Annyira csodálatos érzés volt, hogy azt szavakkal le sem tudom írni! Köszönöm!
MEGRENDELÉS MOST Keto - Matcha Blue 50%-OS KEDVEZMÉNY >
Scroll to top

Várjon!

Különösen az Ön számára! Promo csak ma, 50% kedvezménnyel!




Sorrend